Ötletek dekortapasz felhasználására

Három ötletet hoztam, melyek elkészítésének közös eleme a dekortapasz alapanyag. Készítettem könyvjelzőt, egy nem hagyományos értelemben vett kréta táblát és feldobtam az egyszínű teamécseseket. Lássuk is sorban! 😃



Könyvjelző

Hozzávalók:
tetszőleges színű dekortapasz(ok)
boríték
olló, ceruza, vonalzó

A könyvjelző elkészítéséhez egy boríték sarok részére lesz szükségünk. Mérjük ki a kívánt méretet, majd vágjuk le. Ezután simítsuk fel a dekortapaszokat mindkét oldalra, a felesleget vágjuk le. Két oldalát is ragasszuk le a tapasz félbehajtásával, így biztos lesz a rögzítés.


Készen is vagyunk. Annyira jól sikerült, hogy ajándékba is készítettem egyet. 😉



Kréta tábla másképp

Hozzávalók:
 képkeret
 dekortapasz(ok)
 olló, ceruza, vonalzó
akril filctoll

A képkeretet szétszedve, a gyárilag benne lévő papír hátlapját használtam fel. Átlót rajzoltam fel ceruzával, majd a segédvonalak mentén dekortapaszt simítottam rá. Bármilyen mintát elkészíthetünk, én most a kapott háromszögeken belül folytattam a tapaszok simítását. A felesleget a papír széléről vágjuk le. Amikor végeztünk helyezzük vissza a papírt a keretbe. 


Az üveglapra írjunk akril filctollal. Ha változtatni szeretnénk vízzel lemosható a felirat, s újat írhatunk rá. 



Színes teamécsesek

Hozzávalók:
 teamécsesek
 dekortapasz(ok)
 olló
 üveg

A teamécses oldalán simítsuk végig a dekortapaszt. A lelógó részeket levághatjuk, én lesimítottam az aljára. Végül halmozzuk egy üvegbe. 😁 Kész!


Mindegyik ötlet elkészítése kb fél óra. Én kifejezetten jól szórakoztam közben, s nem utolsó szempont, hogy gyorsan is haladtam. 👍😁💚

Megjegyzések