Rendszerezés a konyhában

Rendszerezős hónapom következő területe a fűszerek és az alap élelmiszerek rendbetétele volt. Beköltözéskor a pici konyha egyik szekrényébe raktam saját csomagolásukban hagyva az alap élelmiszereket, a fűszereket pedig egy fonott kosárban tároltam. Nem volt túl szerencsés megoldás, átláthatatlannak találtam. Többször előfordult, hogy a szekrény leghátsó részében lévő alapanyagra volt szükségem, ezért mindent ki kellett pakolnom ahhoz, hogy elérjem vagy éppen készletfeltöltéskor olyat is megvettem, amit nem kellett volna. 




A tárolás továbbra is a konyhában lehetséges, s erre a konyhaszekrény egy nyitott polcát szemeltem ki. Az új elhelyezés kialakításának szempontjai:

A kijelölt tároló részen kívül nem áll több rendelkezésre
A kialakítás minimális költségű legyen
Nyitott polc lévén fontos a külcsín

A szempontok alapján választásom a befőttes és egyéb üvegekre esett. Az anyukáinktól rendszeresen kapunk befőtteket, így időnként összegyűlnek az üvegek, amiket haza szoktunk vinni, mert minden nyáron újabb finomságokat készítenek. Az éppen aktuális üvegek így most maradtak. Ezen kívül kettő darab filctollra volt csupán szükségem: egy fehér lakk és egy fekete alkoholos filctoll, melyeket megvásároltam. Mindkét toll nyomata száradást követően tartósan megmarad az üvegen, de vízzel és alapos dörzsöléssel lemosható. Pont erre van szükségem, hisz időnként az üvegeket ki kell mosni, esetleg más kerülhet bele, új felirattal. Mielőtt megtöltöttem az üvegeket kipróbáltam, hogyan reagálnak a tollak: biztos kéz és egy kis gyakorlás szükséges, ami az alábbi képen még nem látható 😃. Némelyik üveg hátuljára a felhasználhatósági időt is felírtam, főleg azok esetében, melyek idén tavasszal várhatóak.





Az alap élelmiszerek után a fűszerek következtek. A konyhában vélhetően valamikor dekorációként szolgáló fűszertartó üvegeket használtam fel, melyeket az albérlettel együtt kaptunk meg.


Az üvegek tartalmát kidobtam - rég lejárt a felhasználhatósági idejük - és alaposan átmostam, a régi matricákat leáztattam, amik egyébként makacsul ragaszkodtak az üvegekhez, de azért súrolással leszedhetőek voltak. Az üvegek feltöltését követően fehér tollal feliratoztam. 


Most minden átlátható, könnyen elérhető és jó ránézni. Yee! Tárolótér is szabadult fel, elférnek az edények és a befőtteknek is lett hely 😁😉👍. Ennek már csak a párom örül igazán, ugyanis imád főzni, ezért számára a kinézet mellett fontos szerepe van a funkciónak is.


Megjegyzések