Digitálisan is rendben vagyok

Végre eljutottam a rendszerezős céljaim utolsó fejezetéhez: végeztem az elektronikus anyagaim rendbetételével. Nem véletlenül hagytam utoljára, tudtam, hogy hosszú-hosszú órákat fogok ezzel tölteni, s az eredményig tartó út szenvedés lesz 😁. Azért egy jó alapom már volt, mert másfél évvel ezelőtt tíz évnyi anyagot rendszereztem, amikor is a meggyógyított laptopomat egy hétnyi nélkülözés után visszakaptam. A legnagyobb problémám az volt, hogy a dolgaimhoz nem tudtam hozzáférni, így eldöntöttem, hogy minden digitális fájlt egy külső merevlemezre mentek, s ezzel együtt a laptopon lévők csak átmeneti állomást fognak jelenteni a jövőben. 



Az átmentést megelőzte a dokumentumok mappázása, s ezzel egy időben a elektronikus selejtezés is. Nem is gondolnánk, hogy a fájlok ugyanúgy működnek, mint a papír alapú dokumentumaink, gyűlnek évekig, mert ugye van hely 😆, aztán sosem találunk semmit. Megszabadulva a szeméttől, rendszerezve témák/időpontok szerint az anyagokat egy átlátható, használható rendszert kaptam. Ez a mai napig elég jól működik. Kettő-három havonta szánok arra időt, hogy átvizsgáljam a keletkezett fájlokat, majd átmentem a tárhelyemre. Akkor kizárólag a laptopon lévőket rendszereztem. Most kiterjesztettem egyéb területekre is: e-mail, közösségi és egyéb online fiókok, blog/ok. 


Több e-mail fiókom is van: egy a blogomhoz köthető, egy személyes és egy hivatalos, amit általában a munka világában használok 😌. Lehet, hogy ez soknak hangzik, de még egyelőre tudom kezelni. Inkább az évekkel ezelőtti átgondolatlan névválasztások miatt alakult úgy, hogy három lett. Ezen kívül volt még egy kb 15 éve létező fiókom, amivel évek óta nem foglalkoztam. Ezt a fiókot teljes egészében megszüntettem. A többi háromban selejtezés után ezren felüli levélszemét keletkezett. A szelektálás közben felülvizsgáltam a hírlevél feliratkozásaimat, online regisztrációkat is. Azokról a levelekről amiket már nem olvasok - mert megváltozott az érdeklődési köröm, vagy egyszerűen már nem szolgált - leiratkoztam, illetve a már nem használt oldalakon fennálló regisztrációmat töröltem. Volt egykét trükkös hírlevél és oldal, ahonnan nem tudtam ezt megtenni, ami egyébként elég bosszantó. Ezeket félretettem, megjelöltem, s a későbbiekben megpróbálom újra. A levelek száma nagy mértékben lecsökkent, így szórakozásképpen új háttereket állítottam be, jelképezve a megújulást új külcsínnel is 😉. 


Következő lépés a közösségi felületek takarítása volt. Olyan nagyon lényeges és látványos változtatások ugyan nem láthatóak, inkább apróbb javításokat, beállításokat végeztem. A Pinterest oldalamon feleslegessé vált táblákat töröltem, szöveget írtam át, elérési útvonalat változtattam. A blogom és a Facebook oldalam leírását újítottam meg. Egy Google+ megjelenést töröltem, ami a személyes ügyeimre használt e-mail fiókomhoz volt köthető, teljesen feleslegesen. Igyekszem ezeket a megjelenéseket úgy alakítani, hogy ne forgácsolódjak szét, s ne ezek vezéreljék a fő irányvonalakat az életemben. Volt egy időszakom, amikor közösségi felületeken egyáltalán nem voltam jelen. Szükségtelennek tartottam, hiszen a kapcsolattartás tökéletesen működött e nélkül is. Kizárólag a blogom közösségi oldalon való megjelenése miatt kezdtem el újra használni. 

2013 környékétől fogva fotóimat egy blog oldalon tettem közzé. Az évek során egyre kevesebb időt szántam rá, s két éve nem is gondoztam. Ezért úgy döntöttem, hogy megválok tőle. 


Viszont a fotózás, mint hobbi még jelen van és lelkes amatőrként kattintgatok, illetve a visszajelzések alapján igény is van arra, hogy megmutassam képeimet, így egy oldalt nyitottam a blogon belül Fotóim elnevezéssel. Tulajdonképpen itt azokat a fotókat láthatjátok mindenféle koncepció nélkül ömlesztve, melyek személyes kedvenceim, s az elmúlt években készítettem😁. Sajnos a blogspot ingyenes verziója jelenleg nem igazán alkalmas arra, hogy egy komolyabb galériát hozzak létre, úgyhogy ameddig erre nincs más megoldás ilyen formában fog működni. A képekre klikkelve nagyobb méretben is meg tudjátok nézni, lapozni pedig az alsó sávban futó kis indexképre kattintva van lehetőség.


A képekről, fotózásról mindig van mit mondanom, de akkor soha nem fejezném be ezt a bejegyzést, lehet a téma megérne egy külön posztot is. Hm?

Ha digitális rendszerezésre adnátok a fejeteket, azt tudom mondani, hogy megéri az energiabefektetést. Hajrá-hajrá 😉!





Megjegyzések