Ahogyan én selejtezek

A ruháinkat egy évben minimum kétszer felülvizsgálom, s ha szükséges selejtezek. Így a rendszeresség alkalmazásával kb egy órát vesz igénybe a szelektálás mindennel együtt - polc törlés, hajtogatás, zacskóba pakolás -. Vannak szempontjaim, melyek mentén haladva hatékony is lehetek. 



1. Nem halmozok
Nincs sok ruhám, általában igyekszem olyan darabokat vásárolni, melyek többféleképpen kombinálhatóak egymással, s akár évekig hordhatóak. A sok ruha számomra átláthatatlan, s úgy gondolom nincs is rá szükségem. Ebben segít az is, hogy a szekrény/tároló méretéhez igazítom a ruháim mennyiségét is és a tároló méretét nem bővítem tovább 😁. Szóval az én szekrényemben nem találhattok 30 felsőt, 10 farmer nadrágot...stb. Most meg is számoltam: nyári felsőből pld 10 van, ingekből 5, farmer pedig 3... és így tovább 😊.

2. Rendszeresség
Folyamatosan igyekszem felülvizsgálni a ruháinkat. Minimum egy évben kétszer átnézem, s ha szükségesnek tartom megválok daraboktól. A rendszeresség bevezetésének köszönhetően minden alkalommal gyorsan tudok haladni. 

3. Szelektálás
Többféleképpen vizsgálódom. Az elmúlt két évben hordtam-e az adott darabot, fogom-e még viselni? Ha mindkét esetben nem a válasz, akkor megválok tőle. Milyen állapotban van a ruha? Javítható és érdemes-e javítani? Ha még jó állapotú és szeretem viselni megjavítom, ha esetleg elszakadt. A szelektálás közben kupacokat készítek: 

jó állapotú, hordható, elajándékozható, de már nem szeretem
jó állapotú és varrhatok belőle valami teljesen mást
túl viseltes, szakadt, nem tudom tovább hasznosítani, kidobandó

A hordható, jó állapotú ruhákat selejtezést követően rövid időn belül eljuttatom segélyszervezethez, vagy ismerősnek ajándékozom. Amiben még látok fantáziát - anyaga, mintája miatt - elteszem, bár ha ezeket egy éven belül nem csinálom meg, akkor is megválok tőlük. Ezt a variációt kiterjesztettem az egyéb textíliákra is pld a lepedőket rendszeresen elteszem. 



4. Jön az új, megy a régi
Ezt a módszert is használom, de viszonylag ritkán, hiszen nem halmozok 😁. Általában, ha tönkre megy egy ruhadarab, de szeretem a formáját, funkcióját és beszerzek egy újat a régit nem tartogatom tovább. 

5. Érzelmi döntések
Természetesen nekem is vannak olyan darabjaim, melyektől úgy érzem soha nem fogok megválni, függetlenül attól, hogy használom vagy sem. Ilyenek a gyerekkori textil zsebkendőim. Igen, én még az a generáció vagyok 😂. Nyilván már nem használom, de gyerekként imádtam, amikor új mesefigurás zsebkendőt kaptam. Egyszerűen emlék és örökre megtartom 😁. Ugyanígy gyerekkoromból maradt meg egy téli, bélelt kétujjas kesztyű, annyira praktikus és vicces, hogy még mindig jó a kezemre, szóval ha hógolyózni fogok menni a jövőben biztos, hogy ezt fogom viselni.


Az utolsó darab - nagy kedvencem - egy felső, amit az anyukámtól örököltem meg kb 10 évvel ezelőtt. S elárulom nem ennyi a kora, több mint 30 éves ruháról van szó. Hihetetlen, hogy az anyaga még mindig tökéletes és kortalan a szabása. Tavasszal és nyáron szoktam hordani. 😉 Amikor ismerősök megdicsérik, s elárulom, hogy mióta tartozik hozzánk, természetesen hitetlenkednek, pedig tényleg így van. 


Ez a három darab az, melyek hosszú-hosszú évek óta kísérnek. A többi ruhához, kötődő érzelmeket egy selejtezés során hamar el tudom engedni, s nem érzem a hiányukat. 

A fenti 5 pont alapján haladva hatékonyan és gyorsan tudok szelektálni, rendben lenni, s kordában tartani a ruhák mennyiségét.



Megjegyzések