Viszlát 2015, Hello 2016!

Minden év végén visszatekintek az elmúlt évre és minden év elején célokat tűzök ki az új évre olyan szempontból, melyek számomra fontosak az életem egy-egy területén. 
A blogolást több, mint egy éve kezdtem el. Ez idő alatt sok változáson ment keresztül - ezzel együtt én is -, s úgy gondolom, hogy a blogom tekintetében is érdemes most már számba vennem az eddig történt eseményeket. Így bevezetek egy új szokást :), azaz minden év végén blog értékelést végzek, remélem még sok-sok éven keresztül :).





Az NB Manufaktúra elődje 2014 novemberében indult Kreatív Hobbi néven. Csupán abból az indíttatásból, hogy feljegyezzem azokat az apró-cseprő dekorációkat, az egyedi ajándékokat, melyekkel szeretteimet megleptem. Mindig is kedveltem a különleges megoldásokat, a magam alkotta tárgyakat. A sablonos, üzletekben megvásárolt ajándékok nem tükrözték személyiségemet, így környezetemen gyakoroltam és teszteltem a hatást. Egyre több sikert értem el és ezzel együtt egyre inkább kiléptem a komfortzónámból.


Az NB Manufaktúra az útkeresésemnek egyik állomása. Ugyanis a 30-as éveim elején :) kezdtem el úgy érezni, hogy a munkám és úgy összességében az életem eseményei nem kötik le a bennem lévő többletenergiákat. Ekkor már befejeztem a tanulmányaimat és a munka világa adta kihívásokon túl valami mást szerettem volna csinálni. S mit lehet ilyenkor tenni? Mondjuk elővenni azokat a tevékenységeket, amivel gyerekként imádtunk foglalkozni és örömet okoztak. Az én esetemben ez három dolgot jelentett: fotózni, rajzolni és írni. 

Vettem egy kis kompakt gépet és elkezdtem fotózgatni. Autodidakta módon fejlesztgettem és gyarapítottam a tudásomat és született 2014 tavaszán egy fotókat bemutató blog, ami azóta is él. A fotózás területén nagyon amatőr vagyok, szimplán szeretem a szép, vagy elgondolkodtató képeket. Másrészről egy elég drága hobbi :-), úgyhogy egyelőre amatőrként kis kompakt géppel nyomom a továbbiakban is.
A fotóimat bemutató blogom ITT érhető el.
Először 13 éves koromban találtam ki, hogy fényképezőgépet kérek ajándékba - már nem emlékszem milyen ünnep alkalmából - és irtó boldog voltam, hogy teljesült a kívánságom. Egész nyáron kattintgattam és elég szomorú voltam, mikor előhívatáskor azt mondták, hogy nem sikerültek a képek. Most már tudom, hogy nem kellett volna az egész filmszalagot kicibálnom a gépből, hanem vissza kellett volna tekernem a filmtekercselővel :-).



Az írás szeretete általános iskolai koromból származik, amikor még újságíró szerettem volna lenni :). Még egy suli újságot is szerkesztettünk és nyomtattunk, ami sajnos egyetlen egy számot élt meg. Aztán áttértem a versírásra, borzasztóan bánom már, hogy azokat a verseket gimis koromban hirtelen felindulásból a kukába dobtam, csupán azért mert már nem érdekelt. Jó lenne most visszaolvasgatni. Az írás készsége valószínűleg azért fejlődhetett és ívelt felfelé, mert a szóbeli kommunikációm gyengébb, a mai napig lámpalázas vagyok ha kb. 10 ember előtt beszélnem kell.

Az elmúlt egy évben három mesét írtam. Ebből kettő ajándék volt a párom gyermekeinek egy pedig megrendelésre készült. A mesékről ITT olvashattok.



A rajzolást emberábrázolásban szerettem meg. Innentől kezdve ruhákat terveztem és divatrajzokat készítettem ;-). Sajnos már ezek a rajzok sincsenek meg. Egy költözés alkalmával selejtezésre kerültek 20-as éveim elején.
Jelenleg ez az irány inkább a vászonképek festésével cserélődött fel.



Szeptemberben - egy költözéssel a hátunk mögött - született meg az az ötlet, hogy az eddigi munkáinknak adjunk egy "brand"-et. Néhány nap ötletelés után a monogramom és a manufaktúra szó egybeolvadt.

Megterveztem a logót, készíttettem egy bélyegzőt, s azóta NB Kreatív Manufaktúraként tevékenykedünk tovább.



Gondolom észrevettétek a többes számot, ami annyit jelent, hogy a párommal közösen dolgozunk projekteken. A famegmunkálás minden mozzanatát a csiszolástól megkezdve a fa marásáig Ő végez. :)

Munkáinkat az alábbiak szerint - ha meg kell, hogy határozzuk - kategorizáltuk:



Cégtáblák készítése fából
Egyedi ötletek megvalósítása
Vászonképek festése
Faképek készítse
Fa dekor tárgyak készítése
Bútorok átalakítása
Meseírás megrendelésre
DIY (csináld magad mozgalom)



Cégtáblát az Állatbarát Alapítvány és a Zo-zoo Parrots részére készítettünk.





Egyedi elképzelést is megvalósítottunk, elkészítéséről ITT olvashattok.



Fa és vászon termékeink:



Bútor átalakításról az alábbi posztban olvashattok.




A "csináld magad" irányzat hozzám is közel áll, ami általában valamely tárgy átalakítását jelenti vagy újrahasznosítást. Ide értve a régi bútorok tuningolását, vagy egy tárgy újraértelmezését.
Több ilyen projektet is olvashattok a blogon.



Az új évre fogadalmakat nem szoktam tenni, erről korábban írtam már ITT. Célokat viszont tűzök ki, mint például:

Több  tartalmas poszt közlése
További brand menedzselés
A folyamatos időhiány megoldása :), mert a 24 óra kevésnek bizonyul
Nyereményjátékok indítása
NB Manufaktúra, mint támogató


Köszönöm, hogy követtétek eddigi munkáinkat, s remélem 2016-ban is velünk tartotok!



Itt érhettek el még bennünket:



















Megjegyzések