Mikulás csomag másképp

Idén, a szokásostól eltérő mikulás csomagot szerettem volna a gyerekeknek. A tartalom nem változott, de a külső megújult. Az ötletet megvitattam a Mikulással és ő is igent mondott rá :).

Az édességeket elrejtő csomagolás minden egyes része itthon megtalálható alapanyagok felhasználásával készült.





Először minden azzal kezdődött, hogy eszembe jutott egy régen félrerakott lenvászon szoknyám. Korábban az volt vele a tervem, hogy a varrónőmmel átvarratom, de lebeszélt róla. Véleménye szerint a szoknya úgy jó, ahogy van. Aztán további hónapokat állt a szekrényben. Most, hogy eszembe jutott, gondoltam felhasználok belőle egy kis anyagot és végre rövidebb szoknya lesz belőle. Még a vágás előtt azért felpróbáltam utoljára... és elképedtem. Picit kihíztam, ami az én esetemben csak azért furcsa, mert ez egyáltalán nem jellemző rám. Így vagy úgy a szoknya átvarrása ismét várhat. 

Egy mikulás zacskót használtam fel a méretezéshez. A csomag mentén -kicsit ráhagyva- vágtam ki a zsák elejét és hátulját.


Egyelőre varrógépen még nincsen - de majd szeretnék -, így kézzel varrtam össze az anyagot. Az az igazság, hogy minimális a varrás tudásom és nem is olyan szépek az öltéseim, de nagyon igyekeztem, hogy jól sikerüljön. Az összevarrás után a kilógó szálakat leégettem, s egyben bíztam abban, hogy ez megakadályozza a bizonytalan öltések bomlását is.


Miközben szorgalmasan varrtam, kitaláltam milyen dekoráció kerüljön a zsákra. Talán egy éve vásároltam hobbi boltban több színben dekor filctollakat. Néhány hete - mikor elővettem őket és a színeket próbálgattam - vettem észre nagy meglepetésemre, hogy kettő közülük textil filctoll. Ennek ellenére azért én használtam karton papírra is :). 
A zsákra a gyerekek nevét és egy fenyőfát rajzoltam. Mielőtt elkezdtem használni a filctollat (Giotto dekor textil termék) a zsák belsejébe nejlon zacskót tettem, hogy ne üssön át az anyag másik oldalára a szín. Nagyon könnyű használni, de azért előtte maradék anyagon kipróbáltam. Végül sütőpapíron keresztül átvasaltam, hogy rögzítsem az anyagra. Filctoll esetében nem feltétlenül szükséges, de én biztosra akartam menni. 


Már csak a gombok felvarrása maradt. Kiválogattam a szóba jöhető színeket és formákat és a zsákra próbáltam az elrendezést.









Végül a zsákokat 30°C-on kimostam. Kíváncsi voltam a színek tartósságára és egyáltalán nem fakultak ki. Jól bírta a mosást. 

A zsák tetejétől számítva kb. 1 cm-re szalagot húztam be egy nagyobb lyukú tű segítségével.


A zsákok belsejébe természetesen édességek kerültek.




Nálunk már ma járt a Mikulás, s nagy sikere volt... :)




Megjegyzések