Ajándékozzunk mesét! Bence meséje

Az előző posztot folytatva (Eszter meséje) most következzen Bence meséje is.

Azt gondolom mesét nemcsak gyerekeknek írhatunk, hanem bárkinek. Legyen az kicsi vagy nagy, a barátunk, kollégánk, szülőnk, társunk... Szerintem egy nagyon szép és emlékekkel teli ajándék lehet. Mindenkit csak biztatni tudok, aki szeretné meglepni szerettét hasonlóval.

Bence meséje, a tapasztalatok után könnyebben ment. Az ő esetében igencsak hagytam szárnyalni a fantáziámat, hiszen egy álmodozó, bármit elképzelhetőnek tartó "kisembert" ismertem meg benne.

Részlet Bence meséjéből

"Bence lehajolt és kezébe vette a kavicsot, alaposan megvizsgálta. Pont elfért a tenyerében, felülete sima, színe sötétbarna, néhol piros színnel tarkítva. Tetszett neki.

- Szép kavics vagy. Én Bence vagyok, az emberek osztályából – mondta, s közben kuncogott. – Mi az, ami érdekel téged?

- A világod. Szeretek utazni, s egy ideje nincs lehetőségem eljutni sehová. Reggelente, amikor iskolába mégy, látom, hogy máshol jársz. Én is szeretnék oda eljutni, az álmaid világába. Szerintem, nagyon szép helyekre utazhatsz, és sok kalandod lehet.

- Miből gondolod?

- Látom a szemedben, csillog és mosolyog.

- Ám legyen, benne vagyok! De hogyan fogod látni az álmaimat? – kérdezte kétkedve.

- A képzeleted szárnyán repülünk egészen az álmaidig. Tapasztalt utazó vagyok, csak bízd rám. A gyakorlatban: nagyon egyszerű dolgot kell tenned. Tarts a kezedben és ne eressz el, csukd be a szemed és számolj el ötig lassan, majd nyisd ki.

- Nem hinném, hogy ez segít…

- Nem kell hinned benne, csak tedd meg!

Bence mindent úgy csinált, ahogyan Tim mondta. Fogta erősen a kezében, becsukta a szemét, elszámolt ötig, majd kinyitotta.

Meleg nyári nap volt, délután felé járhatott. Álltak a macskaköves utcán, körülöttük régi, piros, kék, zöld, lila színekben pompázó épületek. Friss kenyér illata szállt a levegőben. Az utca csöndes, sehol egy lélek. Bence felnézett az égre, a házak között kiterített fehér lepedők száradtak."