Újévi fogadalom? Semmiképp! :)

Újévi fogadalmakat nem teszek. Visszagondolva az előző évekre, korábban sem volt jellemző rám. Viszont 2011 óta minden év végén elemzem az elmúlt évemet és év kezdetkor eltöprengek azon, mit is szeretnék a következő évben.



Szeretem a dolgokat rendszerben látni és terveket készíteni, legyen bármiről is szó. A "Hogyan legyünk Istennők a 21. században?" című könyvben olvastam vágyaink megerősítésének technikáiról. Az egyik ilyen technikát kezdtem el használni, kicsit átformálva saját elképzeléseimre.

16 életterületet/témát érintve, az adott területhez megerősítő szavakat, gondolatokat, konkrétumokat jegyzek fel, melyeket el kívánok érni és fontosak számomra - az én esetemben az új évben -. Ezeket a gondolatokat kis kártyákra szerkesztem meg és képeket is adok hozzá, melyek számomra kifejezik az adott gondolatot és inspirálóak is. Különböző színeket használok a szerkesztés során, olyan színeket társítok a témákhoz, melyek szerintem kifejezik az adott területet. Így ezekkel a kártyákkal rendszerben tudom látni, mit is szeretnék megvalósítani. A kártyákat kartonlapra nyomtatom ki és összefűzöm egy szalaggal.


A 16 terület:
Egészség, Élet/általános értelemben, Spiritualitás/ezotéria, Képességek/hobbi, Anyagiak/pénz, Életstílus, Közösség, Utazás/kultúra, Fizikai erőnlét/test, Szerelem/kapcsolatok/család, Tanulás/gondolkodás, Sport/aktivitás, Otthon/környezet, Karrier/munka, Pihenés és relaxáció, Tapasztalatok

Ezekből a területekből természetesen ki lehet hagyni vagy hozzá lehet tenni, ki hogy szeretné. Én mindegyiket végig gondolom és mindegyikhez írok gondolatokat. Szerintem ez a 16 terület érint mindent amivel életünk kerek egésszé válhat. Az év során időnként előveszem, megnézem, hol tartok vagy éppen emlékeztetem magam mit felejtettem el. De olyan évem is volt, amikor nem vettem elő csak év végén, akkor viszont meglepődtem, hogy mi mi minden valósult meg és mi volt az, amivel egyáltalán nem foglalkoztam.
Az elköszönő évemet elemzem minden év végén, melyben szintén nagy segítséget jelentenek a kártyák, hiszen az életterületek egy mankót adnak ahhoz, hogy ne hagyjak ki semmit.

Nálam már szokássá vált, hogy ezeket a kártyákat elkészítem január elején, de bármikor hozzá lehet látni :).








Megjegyzések