Mi is történt 2016-ban?

2015-ben elhatároztam, hogy blog értékelést minden évben fogok készíteni, ameddig csak létezik. Visszatekinteni jó dolog és hagyománnyá is szeretném tenni. Jelenleg annyi különbséggel, hogy mindezt nem sikerült megtennem az év utolsó napjaiban. 😄 Nos az egyik továbbra is megoldandó feladatom az időnyerés. De ne szaladjuk ennyire előre... Nagyon sok minden történt 2016-ban:





Az év elején tovább folytattuk a fa termékek megálmodását és megvalósítását. Cégért készítettünk egy állateledel bolt számára. Nagy öröm, hogy ez az egyedi termék a megrendelő egy-egy megmozdulása alkalmával is felbukkan: pld. kültéri rendezvényeken vagy fotózás/videókészítés során. Az elkészítés folyamatát ITT nézhetitek meg.



Még egy szívecskét vágtunk fából, s ezt követően "pihentettük" ezt a tevékenységünket. Igazából akkor az oka, csakis kizárólag az idő hiánya volt. Tudom, arra van időnk, amire szánunk, de tényleg mi lettünk volna a legboldogabbak, ha lehetőségünk lett volna azzal foglalkozni, amit szeretünk. 😇



Az év folyamán utaltam rá, s tudósítottam is arról, hogy elköltöztünk Nyíregyházáról Budapestre. Ez az esemény, egy új kalandot, új lehetőségeket, új életet is jelent, s természetesen egyben elengedést is. A fa termékek készítését is egy időre félre kellett, hogy tegyük. Úgyhogy jelenleg, a pihentetés hosszabb időt fog jelenteni. Ahhoz, hogy ezt a munkát tovább folytassuk, mindenképpen műhelyre, vagy garázsra lenne szükségünk, amivel most jelenleg nem rendelkezünk.





Kiemelt figyelmet fordítottam a Húsvétra, ugyanis a blog statisztikái az elmúlt évekre vonatkozóan azt mutatják, hogy ilyenkor nagyobb számban keresitek fel a bejegyzéseket, kifejezetten húsvéti ötletekre kattintva.




Sok-sok apró megoldással rukkoltam elő, tavaly főleg az "egyszerű a nagyszerű" és az újrahasznosítás jegyében születtek ötleteim. Egészen megkedveltem ezeket a hitvallásokat, s azt gondolom az elkövetkezendő években is jellemző lesz elképzeléseimre.





Szobát dekoráltam, ezt a feladatot igazán szerettem, de egy-egy ötletet már nem tudtam sajnos befejezni. A mágnesfal felé egy inspirációs részt terveztem. 




Az inspirációs fal utolsó állapota:




Foglalkoztam kisebb-nagyobb bútorok átalakításával. Ez egy egészen hosszan elhúzódó folyamat lett. Általában délutánonként, vagy hétvégén tudtam festeni, csiszolni, agyalni a "hogyanon", de a végeredmény megérte. Annál is inkább, mert nemhogy csak nekem, hanem másnak is megtetszett 😉. Az utánunk érkező új albérlők igényt tartottak rá. 😊



Nagyon szerettem, hogy a Futrinka Egyesület karácsonyi kézműves licitjén kettő darab termékünk elkelt 👍. Imádjuk a kutyukat és jóérzés segíteni. 



Összességében zsúfolt, eseményekkel teli évem volt, főleg magánéleti szempontból, ami nyilván a blog életére és tartalmára is hatással van. Említettem, hogy el kellett engednem néhány ötletet, s sajnos ezek már az új évre sem tolhatóak át, esetleg egy távoli jövőben megvalósíthatom majd 😆, például:kertrendezés, kerty party dekoráció, "garázsbútorok" átalakítása.

Az ötleteim már körvonalazódnak a következő évre, amit meg is fogok osztani veletek egy posztban. Köszönöm, hogy velem tartottatok, kövessetek 2017-ben is! 😇


Boldog Új Évet Kívánok!



Megjegyzések